Tarabini Daniele vagyok, a Wall & Wall Sagl társaság főigazgatója, amely az innovatív és teljesen környezetbarát Biodry készülék gyártója és világszintű terjesztője. Ez a készülék végleges módon megszünteti a kapilláris felszívódás okozta nedvesedést.
Az a küldetésünk, hogy ismertté tegyük ezt az innovatív technológiát, amelynek fő célja az életminőség javítása, hogy kiegyensúlyozott viszonyt teremtsünk a környezet és az emberi tevékenység között, előtérbe helyezve tehát a környezeti fenntarthatóságot és a bio-kompatibilitást, megújult érzékenységgel tekintve az ember és környezete jövőjére.
A történelem utóbbi évszázadai voltak minden bizonnyal a legrombolóbbak a környezettel és magával az emberrel szemben is, különösképpen az úgynevezett „iparosodott társadalom” létrejöttétől kezdve.
Az emberiség abban bízott, hogy a technológia és a haladás eredményeképpen magas életszínvonalat fog elérni, ezzel szemben az emberiség maga okozta a környezete elkerülhetetlen és folyamatos pusztulását, mivel úgy formálta az őt körülvevő valóságot, hogy nem vette figyelembe azokat a természeti törvényeket, amelyek szabályozzák az egyensúlyát.
A WALL&WALL Sagl azzal a céllal jött létre 2009.-ben, hogy az építőipar számára egy végleges, de teljesen környezetbarát és bio-kompatibilis megoldást nyújtson a falak nedvesedésének problémájára, nem csak esztétikai és praktikus okokból, hanem leginkább egészségügyi megfontolásból.
Hála a Dr. Franco Bagaval való együttműködésnek, aki a környezetbarát építkezés elkötelezett híve és több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a szakmában, a Wall & Wall létrehozta a Biodry készüléket, ezt a kisméretű berendezést, amely a felületekkel érintkezve, lehetővé teszi a molekulák áramlási irányának megfordítását, véglegesen megszüntetve a kapilláris felszívódás okozta nedvesedés problémáját.
Ez a rendszer, egy természetes fizikai elvet kihasználva, megszakítja az interferenciákat, amelyeket a felszín alatti víztartó rétegek mozgása okoz, és visszaadja így a falnak a természetes egyensúlyát.
A készülék által felhasznált energia ugyanaz, mint amivel minden élőlény együtt él.
A készülék feladata csak annyi, hogy megfordítsa a falban lévő vízmolekulák áramlási irányát, anélkül, hogy bármely életformának a biológiai egyensúlyát megzavarná: ezt az CE tanúsítvány is garantálja.
A készüléket a kapilláris felszívódás okozta nedvesedési jelenség megszüntetésére alkalmazzák, célja a meglévő épületek helyreállítása és restaurálása, anélkül, hogy kémiai adalékokat, elektromágneses sugárzást, elektromosságot, vagy építő ipari beavatkozást kelljen alkalmazni.